Meridián diagnosztika

 

A végpont és meridián diagnosztika első elemző képviselője a német nemzetiségű orvos Dr. Reinhold Voll (1909-1989) volt. Élete második felét az akupunktúra megfejtésére tette fel, amivel összefüggésben rátalált olyan elektrofiziológiai összefüggésekre amelyek a nevével jelzett diagnosztikai és terápiás módszer alapját képezték. Az ötvenes évektől közismert a technikája, de egy jól használható diagnosztikai rendszer szintjét a 70-s, 80-s évekre dolgozta ki. A rendszer azóta folyamatosan épül.

Kutatásai során rájött arra, hogy a meridiánok mentén elhelyezkedő akupunktúrás pontokon a bőr ellenállása lényeges eltérést mutat a bőrfelszín más területeihez képest. Miután megtalálta a pontok és szervek összefüggéseit rájött arra is, hogy a pontok elektromos állapota szoros összefüggést mutat a hozzátartozó szerv egészségi állapotával, vitalitásával. A kézen és lábon több olyan pontot is definiált melyek a tradicionális kínai akupunktúrában nem alkalmazottak. A mérések azt mutatták, hogy a meridián pontok kettősséget képviselnek. Egyrészt tükrözik a szervek állapotát, másrészt a pontokon keresztül beavatkozhatunk a szervezet regulációjába (gondoljunk a hagyományos kínai akupunktúrára vagy az elektroakupunktúrás készülékekre).

A készülékek, melyek az õ kutatásainak alapelvét használják a szervezet diagnosztizálására átfogó néven EAV (Elektro Akupunkture nach Voll) készülékeknek nevezzük.

Képzett személy azonosítani tud szervezeten belüli zavarforrásokat, amelyek a bioinformatikai rendszer blokkolásával funkcionális és szervi/szöveti dekompenzációhoz, végsõ estben betegségek kialakulásához vezettek. Felderíthetők az élettani folyamatoknál tapasztalt kölcsönhatások.

A mérések során az elektromosan aktív pontok azáltal nyertek további fontos lehetőségeket, hogy egy teszt alapján az is eldönthető, milyen szer (anyag, növény, orvosság stb.) okozta/okozza a betegségre utaló értéket. A szervezet „antennái” érzékelik a vele kapcsolatba lépő anyagokat és létrejön a biofeedback reakció. Ez a jelenség segít az un. anyagtesztelésben.

A Minel Kft. által gyártott ME9402 EAV készülék alkalmas a

- hagyományos Voll féle pontok mérésére és a hozzá csatolt program segítségével azok analizálására

- a bőr elektromos vezetőképességének mérésére

- a szervezet bioelektromos egyensúlyának mérésére

- fémmel kezelt fogak galván tevékenységének mérése

- alacsony frekvenciás serkentő/nyugtató terápia

- számítógépes mérési adatgyűjtés, feldolgozás

- páciens nyilvántartó rendszer